régi főúri pince

A 10 m mélyen a föld alatt húzódó 3 ágú pincét már az 1800-as évek térképein is jelzik. Régi főúri pince volt. Saját tulajdonba 2005-től 2009-ig folyamatosan került. A vájt klasszikus hegyaljai pince minden ága felújításra szorult.

saját alapanyag

A megfelelő alapanyag előállítás folyamatos kontroll alatt áll: a metszéstől a zöldmunkákon át a szakszerű növényvédelemig, mely magába foglalja a gyomirtók teljes mellőzését, illetve az integrált növényvédelmet.

Kiváló borok

A kíméletes feldolgozást követően a keletkező mustot ülepítjük, majd ezután kezdjük erjeszteni hűtött tartályokban. Az erjesztés végén a borok fahordókba kerülnek. A must erjesztése, fajélesztő és enzimek használata nélkül történik.

„A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt, félti, gondozza, mint gyermekét"

generációk óta a bor

szolgálatában

Családunkban már a nagyszülőknek, szülőknek is voltak szőlőterületei.

 

Szakmaiság akkor még nem társult a szőlőtermesztéshez, borkészítéshez, de a munka szeretete, a szorgalom annál inkább.

 

Jelenleg 8 ha termő szőlőterületen dolgozunk, megőrizve a nagyszülői, szülői területeket is.

borkínálatunk

pincészet

A háromágú pincében több, mint 100 db 220 literes hordóban őrizzük a hegy kincsét. E mellett kóracél tartályok is segítik a „borászati filozófia kiteljesedését”.

 

A szőlőterületek növekedésével folyamatosan törekszünk a tárolókapacitás bővítésére. A hordókat lehetőség szerint 5-6 évente újra cseréljük. Pincészetünk a palackos borok mellett folyóbor értékesítésével is foglalkozik.

„Ah, a bor az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, szivárványossá teszi ezt a szürke világot"

„Tokajit iszogatva még az elöregedett férfiak is házasságra gondolnak"

szőlőterületek

Területeink a mai kor igényeinek megfelelően lettek kialakítva, 2 m x 1 m-es térállásban. Művelési mód: középmagas kordon. Jellemzően D-DNY-i fekvésű területeken. Az ültetvények fajtánkénti megoszlása: 68% Furmint, 18% Muskotály, 8% Hárslevelű, és 6% Kövérszőlő. Területek: Nyerges, Galyagas, Ötvenhold, Meggyes, Köveshegy. A Köveshegy jelenleg nem termő terület.

 

Szüleim a Nyerges dűlőben vásárolták első területüket. Mivel az egyik legjobb tállyai dűlő, ezért igyekeztem ezen a területen terjeszkedni. Jelenleg 5,4 ha-on termesztünk itt szőlőt. Gallyagas dűlő: nagyszülők által preferált terület.

Nyerges: (5,4 ha)

Termő területünk több, mint 50%-a ebben a dűlőben található. Nem véletlenül, hiszem már az 1487-es forrásokban "Nierges néven" tesznek említést róla. D-i fekvésű, 4-5% lejtésű terület, ami teljes egészében furmint ültetvény. Talajképző kőzete agyag és riolittufa málladék. Káliumban és foszforban gazdag, a jól ellátott talajok 4 szerese. (A cukortermelő növények számára – így a szőlőnek is – rendkívül fontos a kálium.)

Gallyagas: (1,5 ha)

DNY-i fekvésű, 1-5% lejtésű terület. Agyagbemosódásos barna erdőtalaj jellemzi, andezites málladékkal. Kövérszőlő, Hárslevelű, és Furmint ültetvény.

Ötvenhold: (0,63)

 

NY-i fekvésű, 1-5% lejtésű terület. Agyagos vályogtalaj. Erősen köves terület. 98%-ban Sárga Muskotály telepítés.

Meggyes: (1 ha)

K-i fekvésű, 6-10% lejtésű terület. Agyagos vályogtalaj. Furmint ültetvény.

köveshegy: (2,8 ha)

D-DNY-i fekvésű terület. Művelésbe vonása jelenleg zajlik. .

kapcsolat

elérhetőségek

térkép

Cím: 3907 Tállya, Rákóczi utca 11.

 

 

Rózsa György Péter:

 

 

Rózsáné Szloboda Melinda:

 

 

facebook: facebook/rozsapinceszet

Üzenet küldés

Küldés alatt...

Küldés sikertelen

Elküldve

Minden jog fenntartva: Rózsa Pincészet, Tállya 2016 Készítette Kiss Sándor  www.visualcenter.hu

generációk óta a bor

szolgálatában

Családunkban már a nagyszülőknek, szülőknek is voltak szőlőterületei.

Szakmaiság akkor még nem társult a szőlőtermesztéshez, borkészítéshez, de a munka szeretete, a szorgalom annál inkább. Jelenleg 8 ha termő szőlőterületen dolgozunk, megőrizve a nagyszülői, szülői területeket is.

„A bor lényege az ember, aki termeszti a szőlőt,

félti, gondozza, mint gyerekét"

borkínálatunk

2018 EGYÜTT SZÁRAZ FURMINt

Fajta: 100 %-ban Furmint

Évjárat: 2018.
Alkohol: 14,95 vol %

Sav: 5,1 g/l
Cukor: 1,1 g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2019 EGYÜTT SZÁRAZ FURMINt

Fajta: 100 %-ban Furmint

Évjárat: 2019.
Alkohol: 14,05 vol %

Sav: 6,2 g/l
Cukor: 0,9 g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2019 hárslevelű

Fajta: 100 %-ban Hárslevelű

Évjárat: 2019.
Alkohol: 13,05 vol %

Sav: 5,3 g/l
Cukor: - g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2019

nyergesek

Fajta: 100 %-ban Furmint

Évjárat: 2019.
Alkohol: 14,23 vol %

Sav: 5,6 g/l
Cukor: 1,1 g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2018 félédes FURMINt

Fajta: 100 %-ban Furmint

Évjárat: 2018.
Alkohol: 13,77 vol %

Sav: 5,3 g/l
Cukor: 25,8 g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2018 édes FURMINt

Fajta: 100 %-ban Furmint

Évjárat: 2018.
Alkohol: 11,59 vol %

Sav: 4,46 g/l
Cukor: 63,4 g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2018 inez édes FURMINt

Fajta: 100 %-ban Furmint

Évjárat: 2018.
Alkohol: 9,3 vol %

Sav: 4,73 g/l
Cukor: 116,7 g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2019 inez édes FURMINt

Fajta: 100 %-ban Furmint

Évjárat: 2019.
Alkohol: 11,8 vol %

Sav: 5,69 g/l
Cukor: 63,6 g/l
Kiszerelés: 0,75 l

2008 6 PUTTONYOS

aszú

Fajta: 100 %-ban Aszú

Évjárat: 2008.
Alkohol: 9,1 vol %

Sav: 11,2 g/l
Cukor: 223,1 g/l
Kiszerelés: 0,5 l

2013 6 PUTTONYOS

aszú

Fajta: 100 %-ban Aszú

Évjárat: 2013.
Alkohol: 10,86 vol %

Sav: 7,27 g/l
Cukor: 192,8 g/l
Kiszerelés: 0,5 l

2017 6 PUTTONYOS

aszú

Fajta: 100 %-ban Aszú

Évjárat: 2017.
Alkohol: 9,55 vol %

Sav: 7,18 g/l
Cukor: 175,5 g/l
Kiszerelés: 0,5 l

„Ah, a bor az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, szivárványossá teszi ezt a szürke világot"

pincészet

„Tokajit iszogatva még az elöregedett férfiak is házasságra gondolnak"

szőlőterületek

kapcsolat

Cím: 3907 Tállya, Rákóczi utca 11.

 

Tel.: 47/398-139

 

Rózsa György Péter:

 

06-20/553-4981

 

Rózsáné Szloboda Melinda:

 

06-70/396-86-34


e-mail: iroda@rozsapinceszet.hu

 

facebook: facebook/rozsapinceszet

Küldés alatt...

Küldés sikertelen

Elküldve

Minden jog fenntartva: Rózsa Pincészet, Tállya 2016 Készítette Kiss Sándor  www.visualcenter.hu